Együttgondolkodás – Föderatív Európai Unió vagy Konföderatív Európa
A burkoltan föderalista Európai Unió nyíltan Föderális Európai Egyesült Államokká átalakulásának határidejét Martin Schulz 2025-ben határozta meg. Nincs sok idő ennek a tervnek a meghiúsítására, de elég, ha felismerik a nyugati civilizáció megreformálhatóságában bízó magyarok, hogy tévedtek, mert a tényleges rendszerváltás a magyarság életben maradásának egyetlen lehetősége.
A szenvedő szabadságot fel kell váltania a cselekvő szabadságnak.
Minden ismeretet megadtam az elmúlt tizenöt évben ahhoz, hogy önvédelmi együttgondolkodásuk elkezdődhessen.
Emlékeztetőül:
1. 2011. óta nyilvános a föderális Európai Unió (tervezett nevén: Föderális Európai Egyesült Államok) hatásának összefoglalása ("Magyarország elvesztésének 12 EU-stációja az EU csatlakozással elkövetett nemzetárulást összefoglaló Lisszaboni Szerződés cikkei alapján")
2. A konföderáció az emberek és nemzetek érdekérvényesítésének összehangolást, a föderáció az emberek és nemzetek fölötti érdekérvényesítését jelenti.
Vagyis a föderáció (idézek a jegyzetben szereplő anyagokból) "Magyarországra vonatkozóan ez a honvédség és a katonai titkosszolgálatok feloszlatását, a magyar törvények felszámolását, és a forint eltörlését jelenti." "már nem csak az etnikai arányok mesterséges megváltoztatását követeli a kelet-európai országoktól, hanem az államiság feladását is: azt akarja, hogy a magyar állami jogköröket egy föderális európai kormánynak adjuk át."
A konföderáció ennek ellentéte: az önkormányzatiság (szubszidiaritás) elve korlátlanul érvényesül, vagyis a települések és a társadalmi csoportok határozzák meg a hatalomgyakorlás irányelveit és felépítését, valamint a mindennapi élet együttműködési szabályait, a jogrendszert.
2011 óta nyilvános a föderatív Európai Unió (tervezett nevén: Föderatív Európai Egyesült Államok) Konföderatív Európává átalakulását előkészítő honlap, az "EU no EK yes".
3. Az ősi civilizáció Szent Korona Értékrenddel közvetített társadalomszervezési rendszere - a Magyar Küldetés teljesítéseként - tartalmazza az Európai Konföderáció Szerződéstervezetét ("Az új világtörténelmi korszak paradigmája a Szent Korona - A Szent Korona Értékrend alkalmazásának magyar és nemzetközi jogszabálytervezetei" 247-344. oldal).
4. A föderatív és konföderatív társadalomszervezés hatásainak összehasonlítása bizonyíték a konföderalizmus emberközpontúságára a föderalizmus gazdaságközpontúságával szemben. ("Az európai konföderáció - mint Európa lehetséges jövőképe" és "Kiút a válságból - a föderatív Európai Unió átalakulása Európai Konföderációvá")
5. A konföderatív társadalomszervezés bevezetésének alapját a "Hatalomgyakorlási" és "Választási" főtörvény-tervezet jelenti (ld. a 3. pontban hivatkozott könyv 119-190. és 191-230. oldala). A megvalósítás ütemtervét a "Munkaterv" tartalmazza.
A gyakorlati megvalósításhoz a tapasztalati adatok elemzését az "Útmutató az Összehangolt Önellátó rendszer felépítéséhez", valamint "A Szent Korona Értékrend társadalomszervezési rendszere (Összefoglaló)" tanulmányok, továbbá a "Szent Korona Értékrend Kormányos Rendszere" (Összehangolt önellátás) honlap tartalmazzák.
Európai Egyesült Államok
1. Az EU utáni időkre készül Magyarország 2017.12.23.
Martin Schulz kijelentette, hogy szerinte 2025-ig létre kell hozni az Európai Egyesült Államokat, és ha egy ország ebben nem akar részt venni, azt rá kell kényszeríteni arra, hogy elhagyja az Európai Uniót. Ő már nem csak az etnikai arányok mesterséges megváltoztatását követeli a kelet-európai országoktól, hanem az államiság feladását is: azt akarja, hogy a magyar állami jogköröket egy föderális európai kormánynak adjuk át.
A fentiekből következően, hiába támogatja az Európai Uniós tagságot Magyarország kormánya, az uniós tagság hosszú távú megtartásához el kellene fogadja a német vezetők által erőltetett lakosságcsere programot is, és a magyar államiság feladását. Ezek okán törvényszerű, hogy a kormány - kényszerből - elkezd olyan forgatókönyvekkel dolgozni, melyek alapján Magyarország nem fér többé hozzá az uniós forrásokhoz
2. Az Európai Bizottság
megindította a hetes cikk szerinti eljárást Varsóval szemben 2017. december
20.
Az Európai Parlament májusban határozatot fogadott el, miszerint elkezdik előkészíteni Magyarországgal szemben is a hetes cikk szerinti eljárást. Az uniós jogszabály szerint az eljárás elindítását az EU választott képviselőtestülete is kezdeményezheti.
3. Az USA szerint fel
kell gyorsítani az Európai Unió felbomlását 2017.11.29.
Az Egyesült Államok arra kéri az Európai Uniót, hogy tegyen gyors előrelépést és véglegesítse az Egyesült Királyság kilépésének folyamatát, ami Brexitként vált ismertté - mondta, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok függetlenül a tárgyalások kimenetelétől, a kilépés után is megpróbálja fenntartani régóta fennálló szövetségi viszonyát az Európai Unióval és az Egyesült Királysággal.
4. Hivatalos: fel akarják számolni Magyarországot 2016.07.01.
A francia és a német kormány kidolgozta az Európai Unió megreformálásának egy tervezetét, mert a nyugati vezetők attól tartanak, hogy a britek kilépésével megkezdődött az unió széthullása. A dokumentum szerint egyetlen föderális államban egyesítenék Németországot és Franciaországot, az EU többi tagállama pedig ultimátumot kap: idővel minden országnak csatlakoznia kell.
... a dokumentum egy ultimátum, amit Párizs és Berlin együtt adott az Európai Unió valamennyi országának: idővel az EU minden tagállamának csatlakoznia kell ehhez az új föderációhoz, ami a jelenlegi európai államok teljes felszámolását jelenti.
Magyarországra vonatkozóan ez a honvédség és a katonai titkosszolgálatok feloszlatását, a magyar törvények felszámolását, és a forint eltörlését jelenti.
... egyértelmű választás elé állítja Magyarországot: választani kell a magyar államiság megtartása, és az éppen aktuális európai birodalom közt, melynek képviselői jelenleg mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az európai országok ne tarthassanak népszavazásokat a tagállami jogkörök megvonása ellen. Közeleg az a pillanat, amikor az uniós tagságot nem elutasítani egyet jelent a magyar államiság felszámolásának képviseletével.
5. Kormányfőhelyettes: a szabadkőművesség idézte elő a bevándorlást 2017.12.18.
Semjén Zsolt:
Az európai szabadkőművesség idézte elő a tömeges bevándorlást, tevékenységüknek köszönhetően az európai kultúra ellenségei akadálytalanul áramlanak be Európába.
"A jakobinus, kommunista, liberális és '68-as ideológiák mind a szabadkőműves hagyományokból származnak és relativizálják a kereszténységet"
2015-ben számos európai szabadkőműves szekta írt alá egy közös nyilatkozatot, melyben felszólították az Európai Unió vezetőit, hogy engedjenek be minden bevándorlót, aki be akar lépni az EU területére.
6. Lázár: az Európai
Bizottság elfogadta a magyar érvelést a multik erőfölényével kapcsolatban 2017.
december 14.
... a brüsszeli döntés a napi fogyasztási cikkeket áruló, nettó 100 milliárd forint feletti árbevételt meghaladó vállalkozásokat érinti, esetükben automatikusan erőfölényről van szó.
SzKÉ 1. A fenyegető jel már megérkezett 2017. 09. 03.
SzKÉ 2. A "nemzeti egoizmus" felvállalása 2017. 05. 18.
SzKÉ 3. A szabadkőműves-elmélet elveszítette elmélet jellegét 2017. 05. 17.
SzKÉ 4. A Trump-stratégia és a szabadkőművesek 2017. 01. 23.
Jeruzsálem
7. A magyar követség is hamarosan Jeruzsálembe költözhet 2017.12.07.
A zsidó állam diplomatái azonban aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a cseh mintára sok ország csak Jeruzsálem nyugati részét fogja elismerni Izrael fővárosának, és ez fontos különbséget jelent az izraeli alaptörvényben szereplő "egységes és oszthatatlan főváros" koncepciójához képest.
8. EU-csúcs - Orbán
Viktor: Magyarország sikeresen képviselte álláspontját Jeruzsálem kérdésében 2017.
december 15.
9. EU-csúcs - Tusk: az EU álláspontja Jeruzsálem státuszával kapcsolatban változatlan 2017. december 14.
10. Izrael tíz országgal tárgyal a nagykövetségeik Jeruzsálembe
költöztetéséről 2017.12.26.
11. Jeruzsálem státusza -
Az ENSZ-közgyűlés az amerikai döntést elítélő határozatot fogadott el 2017.
december 21.
Az ENSZ Közgyűlése 128 támogató és kilenc ellenszavazattal, 35 tartózkodás mellett csütörtökön elfogadta a Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálem státuszára vonatkozó döntését elítélő határozattervezetet. Huszonegy állam nem vett részt a voksoláson.
Nemmel szavazott az Egyesült Államok és Izrael mellett Guatemala, Honduras, Togo, Mikronézia, Nauru, az óceániai Palau és a szintén óceániai Marshall-szigetek.
... a voksoláson Magyarország tartózkodott. A hivatalosan szavazatmagyarázatnak nevezett rövid felszólalásában azt hangsúlyozta: Magyarország nem kommentálja az Egyesült Államok külpolitikai döntéseit, álláspontja a közel-keleti békefolyamattal kapcsolatban nem változott.
A nagykövet arról is tájékoztatta az MTI-t, hogy az Európai Unió tagjai közül tartózkodott még Csehország, Horvátország, Lengyelország, Lettország és Románia is.
12. Jeruzsálem státusza -
Elhalasztották Mike Pence amerikai alelnök közel-keleti látogatását 2017.
december 14.
13. Jeruzsálem státusza
- Erdogan "terrorállamnak" minősítette Izraelt 2017.
december 10.
14. Jeruzsálem státusza -
Kelet-Jeruzsálemet Palesztina fővárosává nyilvánította az Iszlám Együttműködés
Szervezete 2017. december 13.
15. Jeruzsálem státusza -
Netanjahu a "hazugságok házának" nevezte a világszervezetet 2017.
december 21.
16. Jeruzsálem státusza
- Szakértő: az Egyesült Államok nehéz helyzetbe került a Közel-Keleten 2017.
december 15.
... az amerikai döntés ellentmond egy 1980-as ENSZ-határozatnak is, amely szerint semmilyen állam nem nyithat nagykövetséget Jeruzsálemben.
17. Jeruzsálem státusza
- Theresa May megerősítette Trumpnak, hogy London
ellenzi Jeruzsálem elismerését Izrael fővárosaként 2017. december
19.
18. Jeruzsálem státusza -
Törökország és Oroszország "hasonlóan közelít" Trump döntéséhez 2017.
december 11.
SzKÉ 5.
Elkezdődött Peresz és Zoltai szándékának valóra válása 2017.
07. 20.
Katalónia
Összehasonításhoz:
Katalónia 5,34 millió voksolásra jogosult polgárából 2,26 millióan járultak az urnákhoz, ami 42,3 százalékos részvételt jelent. Közülük 2,02 millióan szavaztak az autonóm régió függetlenségére (90 %), hozzávetőleg 8 százalék nem támogatta a függetlenséget, a többiek (2 %) érvénytelen vagy üres szavazólapot dobtak az urnába - mondta. A spanyol rendőrség által lefoglalt szavazólapokról nem tudhatnak, de a becsléseik szerint 770 ezer szavazólapról lehet szó.
(Káoszt és megosztottságot hozott a katalán népszavazás)
19. Katalán választás - A
liberálisok győzelme ellenére a függetlenségi pártoké a parlamenti többség 2017.
december 22.
... a jogosultak 81,8 százaléka, összesen 4,3 millióan szavaztak.
A függetlenségi pártok összesen a szavazatok 47,3 százalékát kapták meg, míg a spanyol egység pártjait a választók 43,3 százaléka támogatta. Előbbiek 70, utóbbiak 57 képviselőt delegálhatnak az új katalán törvényhozásba.
Az Állampolgárokra a szavazók 25,3 százaléka voksolt (1,1 millióan), 37 mandátummal ők alakíthatják meg a legnagyobb frakciót.
A Brüsszelben tartózkodó Carles Puigdemont volt elnök pártja, az Együtt Katalóniáért (Junts pel Sí) 21,6 százalékos (940 ezer szavazat) támogatottsága 34 képviselői helyet ér.
20. Katalán választás - Bizonytalan jövőről írnak a lapok a választások
után 2017. december 22.
21. Katalán választás -
Puigdemont kész találkozni a spanyol kormányfővel Spanyolországon kívül 2017.
december 22.
Pugidemont egyúttal követelte, hogy Mariano Rajoy adjon utasítást azon spanyol rendőri egységek Katalóniából való kivonására, amelyeket a Madrid által törvénytelennek tartott függetlenségi népszavazás után vezényeltek az autonóm közösségbe.
22. Katalán választás -
Rajoy: a törvény szerinti együttműködést kínálunk a katalán kormánynak 2017.
december 22.
Migráció
23. Európai zsidók tízezrei menekülnek Izraelbe az illegális bevándorlás miatt 2016.01.25.
24. Németországban már antiszemitizmus elleni biztos kell a migránsok miatt
2017.12.17.
25. Zsidók
meggyilkolásával fenyegetőznek, zsinagógát akartak robbantani a migránsok 2017.12.20.
SzKÉ 6.
A migráns-ügy megoldása a Szent Korona Értékrendben 2017.
02. 14.
Egyéb, figyelemre méltó hírek
Magyarország
26. A szélsőségek
erősödését mutatja a legújabb közvélemény-kutatás 2017.12.13.
27. Izraeli
politikus: baloldali zsidók a Jobbik segítségével akarnak kormányra jutni 2017.12.11.
28. Kovács László: durva
és alaptalan volt Lázár hasonlata Martin Schulzról 2017. december 17.
29. Lázár: a kormány
egyetért Tusk vitaindítójának megállapításaival 2017. december 14.
Európai Unió
30. A Brexit miatt
összeomolhat a brit gyarmatbirodalom 2017.12.20.
31. Terrortámadás érte a
német szociáldemokraták pártközpontját 2017.12.25.
Észak-Kórea
32. Észak-koreai válság -
Moszkva kész közvetíteni Washington és Phenjan között 2017. december 26.
33. Az oroszok is
beszálltak az Észak-Korea-problémába 2017. december 25.
Hidegháború - USA, Szíria, Izrael
34. Kína felszólította az
Egyesült Államokat az új nemzetbiztonsági stratégia módosítására 2017.12.21.
35. Kreml: az USA külpolitikája
gyarmatosító jellegű 2017.12.19.
36. Trump tovább bővíti
az amerikai katonai jelenlétet Kelet-Európában 2017.12.18.
37. Eltüntették a
nyomokat, agresszorként tüntetnék fel Oroszországot 2017.12.21.
_____________________________________
38. Bekerített egy
amerikai bázist a szíriai hadsereg 2017.12.27.
39. Hivatalos: Szíria
követeli a megszálló amerikai haderő kivonását 2017.12.23.
40. Putyin:
terrorcselekmény volt a szentpétervári robbantás 2017. december 28.
_____________________________________
41. Izraeli dolgozói
felét menesztheti a Teva 2017. december 13.
42. Országszerte
tiltakoztak Izraelben a Teva gyárban tervezett elbocsájtások miatt 2017.
december 17.
43. A Brexit miatt
összeomolhat a brit gyarmatbirodalom 2017.12.20.
(Forrás: The Guardien)
John Sawers, az MI6 hírszerző ügynökség volt vezetője
... a brit befolyás globális szinten visszaszorulhat, az ország más nemzetállamokhoz képest viszonyított hatalma jelentősen lecsökken majd az Európai Unióból kilépés után.
"El kell ismernünk a nyers valóságot, amivel szembesülni fogunk ebben a folyamatban, mert ebből a helyzetből kell mindent újjáépítenünk."
... az Egyesült Királyság pozíciói az ENSZ-ben is tartósan meggyengülnek, mert a Brexit miatt többé nem számíthat az Európai Unió tagállamainak támogatására, emellett nem lesz többé hatással az EU külpolitikájának alakítására sem.
... a brit kormány drasztikusan ki kell bővítse a hírszerzésre és diplomáciai törekvésekre szánt forrásokat.
__________________________________________
44. A szélsőségek
erősödését mutatja a legújabb közvélemény-kutatás 2017.12.13.
(Forrás: Iránytű Intézet: A DK és az LMP is beérte az MSZP-t)
Gyurcsány Ferenc radikális atlantista pártja ... nemzetbiztonsági kockázatot jelent, mert hivatalosan is támogatja Magyarország szuverenitásának feladását.
... fokozatosan nő azon választók aránya, akik támogatják Magyarország szuverenitásának teljes feladását. A párt hivatalos programja szerint is az Európai Egyesült Államok létrehozását képviseli, ami azt jelenti, hogy a magyar államiságot megszüntetnék; működése névlegessé válna, a valós állami jogkörök egy a nyugat-európai többség által megválasztott európai kormányhoz kerülnének.
... mindegy egyes belpolitikai kérdésben kitartóan képviselték azt az álláspontot, hogy a magyar belügyekben ne Magyarország választott kormánya, hanem az Európai Bizottság vagy más uniós hivatal hozhasson döntést.
... a Demokratikus Koalíció nem is vesz részt a magyar parlament munkájában, mióta nyugat-európai politikusok hivatalosan is bejelentették, hogy létre kell hozni az Európai Egyesült Államokat. Eközben viszont részt vesznek az Európai Parlament munkájában, ezzel egyértelművé téve, hogy a döntéshozatalt Magyarországról teljes mértékben kivinnék és kizárólag külföldi hivatalokban folytatnák.
__________________________________________
45. Az EU utáni
időkre készül Magyarország 2017.12.23.
(Forrás: Újabb támadás előtt áll Magyarország)
Az Európai Unió vezető hatalmai olyannyira erőltetik az etnikai viszonyok mesterséges átrendezését, hogy amiatt a magyar kormány elkezdett arra készülni, hogyan boldogulna Magyarország uniós tagság nélkül. Ráadásul nem egyedül: az EU keleti tagállamai is elhagyhatják az Európai Uniót a közeljövőben.
"A magyar gazdaság uniós források nélkül is működtethető, hiszen annak motorja az emberek munkája.
... a közelmúltban több nyugat-európai vezető tette egyértelművé, hogy az EU-csatlakozáskor elfogadott feltételek mellett számos diktátumot elfogadtatna az újonnan csatlakozott tagállamokkal, ami gyakorlatilag az Európai Unió egész keleti tömbjét érinti." (Orbán Viktor)
Német vezetők nyilatkozataiból úgy tűnik, hiába akarna Magyarország az EU tagállama maradni, Nyugat-Európa kész helyzet elé állítja a keleti tömb országait; az uniós források megtartása érdekében be kell fogadnunk a migránsokat, az uniós tagság fenntartásáért cserébe pedig csatlakozni kellene az - egyelőre csak tervben létező -Európai Egyesült Államokhoz.
Merkel a Berliner Zeitungnak nyilatkozva nemcsak Magyarországot, de Lengyelországot és általánosságban véve a "különutas" keleti tagállamokat fenyegette meg.
... hiába támogatja az Európai Uniós tagságot Magyarország kormánya, az uniós tagság hosszú távú megtartásához el kellene fogadja a német vezetők által erőltetett lakosságcsere programot is, és a magyar államiság feladását. Ezek okán törvényszerű, hogy a kormány - kényszerből - elkezd olyan forgatókönyvekkel dolgozni, melyek alapján Magyarország nem fér többé hozzá az uniós forrásokhoz
... 2003-ban tartott referendumot az Európai Unióhoz csatlakozásról. A szavazáson 45,62 %-os részvételi arány mellett 3 056 027 szavazatot kapott az EU-csatlakozás. 2016. október 2-án pedig a betelepedési kvótáról tartottunk népszavazást. Ekkor kiderült; a magyar választók nagyobb számban adták le voksukat a bevándorlás elleni harcra, mint amennyien az Európai Unióhoz csatlakozást támogatták.
__________________________________________
46. Az Európai Bizottság
megindította a hetes cikk szerinti eljárást Varsóval szemben 2017. december
20.
Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke
Lengyelországban egyértelműen fennáll a jogállamiság súlyos megsértésének kockázata. Mint közölte, két éven belül tizenhárom olyan törvényt fogadtak el a lengyel hatóságok, amelyek veszélyeztetik a bíróságok függetlenségét és a hatalmi ágak szétválasztásának elvét.
Ez az első alkalom, hogy valamely tagállammal szemben aktiválják az "atomfegyverként" is emlegetett, eddig példa nélküli eljárást.
... a jogállamiság elengedhetetlen feltétele az EU-n belüli együttműködésnek, egy ilyen probléma az összes tagországot érinti, miután az unió működése és ereje éppen a bíróság előtti egyenlőségen alapul.
Az EB ezzel párhuzamosan az Európai Bírósághoz fordult a bíróságok szervezetéről szóló törvény miatt
A hetes cikk ... végső soron akár az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagállam egyhangú támogatására van szükség, amit elemzők szinte kizártnak tartanak.
Az Európai Parlament májusban határozatot fogadott el, miszerint elkezdik előkészíteni Magyarországgal szemben is a hetes cikk szerinti eljárást. Az uniós jogszabály szerint az eljárás elindítását az EU választott képviselőtestülete is kezdeményezheti.
__________________________________________
47. Az oroszok is
beszálltak az Észak-Korea-problémába 2017. december 25.
(Forrás:
- Russia's Lavrov calls on U.S. and North Korea to start
talks: RIA -
- Szigorít az Észak-Korea elleni szankciókon az ENSZ BT)
... pénteken újabb szankciókat szavazott meg az ENSZ 15 tagú Biztonsági Tanácsa Phenjannal szemben. ... Az észak-koreai külügyminisztérium háborús cselekedetnek nevezte az újabb gazdasági büntetőlépéseket.
... a kínai külügyminiszter, Hua Csunjing is, aki elmondta a helyzet békés rendeződésének reményében szavazta meg Kína a pénteken bevezetett szankciókat. A cél az volt, hogy Phenjan nehéz helyzetbe kerüljön, de az észak-koreai emberek ne legyenek veszélynek kitéve.
__________________________________________
48. Az USA szerint fel kell gyorsítani az Európai Unió felbomlását 2017.11.29.
Az Egyesült Államok arra éri az Európai Uniót, hogy tegyen gyors előrelépést és véglegesítse az Egyesült Királyság kilépésének folyamatát, ... az Egyesült Államok függetlenül a tárgyalások kimenetelétől, a kilépés után is megpróbálja fenntartani régóta fennálló szövetségi viszonyát az Európai Unióval és az Egyesült Királysággal.
A britek 2016. június 23-án tartottak népszavazást az uniós tagságról, melynek során a választók 51,9%-a, mintegy 17,4 millió ember döntött az Európai Unióból való kilépésről.
__________________________________________
49. Eltüntették a
nyomokat, agresszorként tüntetnék fel Oroszországot 2017.12.21.
(Forrás:
- A Baltikum lerohanását gyakorolta az orosz hadsereg ősszel
- Themen » Jobs & Ausbildung » Stellenangebote)
"A NATO-hoz tartozó balti államok lerohanását gyakorolta be az orosz hadsereg szeptemberben a Fehéroroszországgal közösen folytatott Zapad-2017 műveletben, ami a hidegháború óta tartott legnagyobb szabású hadászati gyakorlat volt"
Ugyanakkor ... Oroszország olyan hadgyakorlatokat folytat, melynek során a NATO-országokkal konfrontációt szimulálja
Az orosz nyelvterületen zajló NATO-hadmozdulatok szimulálását Nürnberg és Regensburg közt tervezték, ahol tíz falut építettek fel erre a célra, falvanként 30 házzal.
A hirdetés utalást tett arra is, hogy Afganisztánról lehet szó a szimulált "külföldi misszió" színhelye kapcsán, bár ennek ellenére cseh és lengyel nyelvtudással jelentkezők is civileket kellett eljátsszanak; ez arra utal, hogy a NATO nem egy újabb afganisztáni misszióra, hanem kelet-európai hadmozdulatokra készül, ami terveik szerint Oroszország határain belül folytatódna.
A nyugati országok újságírói ilyen hadgyakorlatok után most teljes megdöbbentséget játszanak el, mintha elvárható lenne egy nagyhatalomtól, hogy ne készüljön fel egy rivális katonai erő inváziós terveinek elhárítására.
__________________________________________