Napló a politikai korrektséggel szembeni zéró toleranciáról

Tegnap már a tizedik ismeretlen ember állított meg gratulálva az utcán, mert ott volt a SzegedMa rendezvényen, vagy látott a tévében. Elmondták, hogy ők érezték, hogy valami van a migráció hátterében, és a kvótarendszer elrendelésének is van valami alapja, de csak most tudják meg, hogy mi az.

Szeptember 6-án a SzegedMa klubban előadást tartott ifj. Lomnici Zoltán a migráns kvótarendszerrel kapcsolatban. Előadásának vezérgondolata az volt, hogy a politikai korrektséget (vagyis a homályosítást, tények elhallgatását) el kell vetnünk, mert a választóknak tudniuk kell mindenről az igazságot, így arról is, hogy Brüsszel milyen végveszélybe akarja sodorni Magyarországot a kvótarendszer ránk erőltetésével.

Hozzászólásomban a politikai korrektség elvetésének szellemében megkérdeztem, hogy miért nem beszélnek a migráció okáról, vagyis arról, hogy az USA és a NATO terrorista háborúi űzték el hazájukból a menekülteket,és a Magyarország által is elfogadott Lisszaboni Szerződés ad lehetőséget a kvóta elrendelésére.

Ezt a hozzászólást rögzítette a szegedi egyik tv-állomás és tette fel műsorára. A megszólítók vagy a rendezvényen voltak, vagy ezt a tv-műsort látták és gondolták tovább.

A sumír gyökerű szkíta - hun nemzetség jelen lévő megbízottjai az Isteni Iránymutatás alkotmányossága mellett hitet téve Szövetséget kötnek ott és azon a napon, ahol és amikor eleink ugyanezen célból az Első Pusztaszeri Szövetséget a Betlehemi Csillagálláskor megkötötték, az uruki-mani, vagyis jézusi egyisten hit követéseként.

A FaceBook-on elkezdték kicenzúrázásomat (természetesen másokkal együtt). A svájci szerver-szolgáltató "kidobott" (szintén másokkal együtt). E-mail-eket "késleltetve" kapom, és az elküldött leveleim hosszú időt töltenek a "Postázandó üzenetek" között (nyilván másoknál is így van).

1. Ma rendkívül fontos mérföldkőhöz érkezett a mobil távközlés Magyarországon. Bekapcsoltuk az első 5G egyetemi teszthálózatot Magyarországon és azon lebonyolítottuk 5G-s okostelefonon az első magyarországi 5G videohívást. Az 5G hálózat lakossági használata néhány év múlva már mindennapi gyakorlat lesz - mondta Kara Ákos infokommunikációért és...

Írásom alapján "judeofób nemzeti fundamentalistának" (gúnyosan mondott "mélymagyarnak") fognak nevezni azok akik, Csurka Istvánt, Für Lajost, Lezsák Sándort, Csoóri Sándort és Fekete Gyulát illették ezzel a jelzővel, amikor azok elfogadhatatlannak tartották Simon Peres Magyarország felvásárlására vonatkozó bejelentését1.

Szabadon 1.

2018.12.06

A szegedi klinikakertből mondtam el első továbbérlelésre szánt gondolataimat a lelki- és szellemi gyakorlatsor előkészítéseként.

1. Október 24-én kezdeményezésemre megállapodtunk abban, hogy két előadást tartok a Szegedi Közéleti Kávéház szervezésében a Jogi Karon.

Kérlek, írj véleményt a naplómmal kapcsolatban! Köszönöm.